Milyen vastagságú OSB lap az ideális a különféle munkákhoz?

Az OSB lap az egyik legnépszerűbb alapanyag, amit számtalan projekthez lehet alkalmazni. A vastagsága nagymértékben meghatározza azt, hogy mire alkalmas. Emellett a súly is fontos tényező, amit szintén figyelembe kell venni a tervezés során. Ma már többféle méret közül lehet válogatni, így garantáltan megtaláljuk a szükséges kialakítást.

Az OSB lap elkészítése és alkalmazása

A beszerzése ma már egyszerűen megoldható. A Káplár fatelep OSB lapjainak kínálatában többféle méret is elérhető. Ezt az alapanyagot gyakran szokás hasonlítani a forgácslaphoz és a rétegelt lemezekhez, mivel egyes szempontok alapján hasonlóak is. 

Az OSB készítése ugyanis apróra bontott forgácsok orientálásából, valamint azok ragasztóanyaggal és gyantával való összekeveréséből, majd formára préseléséből tevődik össze. A forgácsokat ezzel ellentétben több rétegbe szokás rendezni, amelyeknek a mennyisége attól is függ, hogy milyen tervezett vastagsághoz kell azt majd igazítani. 

A forgácslapokat egy különleges keresztszemcsés alkotórendbe helyezik a rétegezésük során, amivel magas szakítószilárdság érhető el. Az OSB nagyon kis százalékban tartalmaz ragasztót és gyantát, ha az összetételét nézzük, a legnagyobb része faforgácsból áll. Nagy népszerűségnek örvend, mivel kültéren és beltéren egyaránt megállják a helyüket. 

Gyakran alkalmazzák például padlóként, de akár gyerekeknek is lehet készíteni belőle kis kerti faházat, tárolót vagy éppen műhelyt. Az OSB lapot még a tetőfedő rendszer alá is gyakran helyezik burkolatként, valamint a falakra is ideális választás lehet.

Az OSB lapokból készült eszközök tekintetében egyedül a képzeletünk, kreativitásunk szabhat határt. Egyszerűen lehet belőle készíteni szekrényeket, komódokat, fejtámlát is. 

Figyeljünk oda a jelölésekre

Két fontos paraméterre kell odafigyelni, ha OSB lapot vásárolunk. Az első a vastagság, mivel az határozza meg, hogy pontosan milyen eszközt lehet belőle készíteni. A második pedig a vízálló képesség. Például az OSB-3-as jelölésű lapok mérsékelt vízállósággal rendelkeznek, így nyugodtan lehet őket csapadékosabb, nedvesebb környezetben is használni.

A legvékonyabbnak általában a 6 mm-es lapok számítanak, amelyek ideálisak burkolathoz, ívelt zsaluzáshoz. A 8 mm-es már falburkolathoz is megfelel. A 10 mm-es a legnépszerűbb, amiből válaszfalak, kerti építmények is készülhetnek. A legvastagabb, 40 mm-es méret pedig padlás járófelületére is alkalmas.

A súly is fontos tényező

Természetesen a vastagság meghatározza azt is, hogy hány kilogrammot nyom az adott OSB lap. Egy 12 mm-es lap 24 kg, de az öt mérettel nagyobb, 30 mm-es már 60 kg is lehet. Ezt mindenképpen vegyük figyelembe, amikor az adott projekthez keressük a megfelelő OSB lapot. A túl nehéz anyag korlátozza a lehetőségeket. Természetesen a vastagság növekedésével arányosan az árak is magasabbak lesznek.

Szponzorált tartalom – Hirdetés (x)