Mire és hogyan vehető igénybe a lakásfelújítási támogatás?

Babaváró hitel, CSOK, falusi CSOK, illetékmentesség, illetve lakásfelújításra fordítható összeg, manapság már annyi féle és fajta támogatás közül válogathatunk, hogy sokan azt sem tudják eldönteni, melyiket vegyék igénybe. Amennyiben gyermek van a családban, bizony sokkal egyszerűbb a dolgunk, hiszen már egy csemete esetén többféle megoldásban gondolkodhatunk. Ebben a cikkben összefoglaljuk, hogy milyen szabályai vannak a lakásfelújítási támogatásnak 2022-ben, mire és hogyan vehető igénybe. 

Mi a lakásfelújítási támogatás? 

A maximum 3 millió forint összegű támogatást 2021 év eleje óta lehet igényelni azoknak, akik saját ingatlannal rendelkeznek és legalább egy 25 év alatti gyermeket nevelnek ott. Fontos azonban, hogy számlákkal kell igazolni a felújítás költségeit, azonban azoknak csak 50%-át lehet visszakapni. Azonban 6 millió forint feletti összeg esetén is maximum 3 milliót igényelhetünk vissza. Emellett érdemes tudni továbbá azt is, hogy az anyagköltségre és a munkadíjra fele-fele arányban vehető igénybe az említett támogatás.  

Ki adhatja be az igénylést? 

A kormányrendelet alapján az otthonteremtési támogatás az alábbi esetekben kérhető: 

  • Nagykorú, cselekvőképes személy.  
  • Magyar állampolgár vagy három hónapot meghaladó tartózkodás jogát Magyarországon gyakorolja.  
  • Legalább egy 25 év alatti gyermeket nevel a saját háztartásában. 
  • Hazai TB-jogviszonnyal rendelkezik. 
  • Nincs köztartozása.  
  • Egyedülálló, elvált, házas, illetve élettársi kapcsolatban élő egyaránt kérheti. 

Nem adhatja be a kérelmet közfoglalkoztatott, tehát közmunkás, illetve olyan, ahol a pár közül valamelyiküknek köztartozása van. A TB-jogviszony kapcsán viszont a feltételeket elegendő egyiküknek teljesíteni.  

A gyermek esetében azonban fontos, hogy a csemete vagy vér szerinti vagy örökbefogadott legyen. Emellett ne érje el a 25 éves kort, kivételt képez ez alól a fogyatékossági támogatásra vagy a vakok személyi járadékára jogosult személy.  

Mire fordítható az igényelt összeg? 

A lakásfelújítási támogatást számos dologra fordíthatjuk, így, ha régóta tervezzük, hogy szigeteljük a házat, esetleg lecserélnénk a tetőt, a fűtést korszerűsítenénk, abban az esetben most lehetőségünk van ezekre. Ha a burkolás mellett döntünk, akkor először érdemes nagyformátumú homlokzatburkolatra árajánlatot kérni, hiszen így előre kiszámolhatjuk, hogy mennyi pénzre lesz szükségünk.  

Fontos azonban, hogy csak olyan házakra kérhető támogatás, amely lakásként vagy lakóházként van nyilvántartva, vagy pedig tanya, esetleg birtokközpont. Ebből adódóan nyaralóra nem igényelhető. Emellett fontos, hogy az igénylő és a gyermek legalább egy éve laknak az adott ingatlanban, azonban a számlákat nyugodtan el lehet kezdeni korábban is gyűjteni. Bizonyos esetekben azonban a szolgálati lakások kivételt képeznek ez alól.  

Összegezve 

A lakásfelújítási támogatás még 2022 év végéig igényelhető olyan személyek számára, akik legalább egy gyermeket nevelnek, nagykorúak, cselekvőképesek, emellett pedig nem közfoglalkoztatottak. Fontos, hogy az adott embernek ne legyen köztartozása, de lehet elvált, házas, vagy élhet élettársi kapcsolatban egyaránt.