Három szükséges téli ruha gyerekeknek

A kicsiknek ugyanolyan fontos a friss levegő, mint bárki másnak. Ez igaz az olyan kicsi babákra is, akik még járni sem tudnak, vagy éppen megtanultak felállni. A téli időszakban azonban sok édesanya nem hajlandó kivinni őket, hiszen féltik őket a hidegtől. Pedig aggódni felesleges, csak több rétegre van szüksége. De vajon mibe és hogyan kell öltöztetni a lurkókat?

Ebből a cikkből kiderül, hogy milyen téli ruhákra van szükség a gyermekek számára.

Hogyan öltöztessük a gyermeket télen?

Ahogy a bevezetőben említésre került, télen is nyugodtan vihetjük sétálni a kicsiket. A tanulmányok szerint öt fokig semmilyen kockázata nincs annak, hogy elmegyünk velük egy körre vagy a közeli játszótérre. Fontos azonban, hogy ne essünk át a ló túloldalára, tehát ne akarjunk rájuk hatszor több réteget adni, mint amennyi rajtunk van. Egy hat hónaposnál kisebb gyerkőc hőszabályozása még teljesen máshogy működik, mint egy felnőtté, ezáltal jóval könnyebben hűlnek ki, de ugyanilyen gyorsan melegednek is túl. Éppen ezért kell ügyelni arra, hogy túl sok, de túl kevés ruhával se lássuk el őket.

gyerek tel

Réteges ruházat

A legjobb, ha ebben az időszakban rétegesen öltöztessük fel őket. Legyen több olyan ruhadarab rajtuk, amit könnyen lehet le- és felvenni, legalábbis, ami a felsőbb rétegeket illeti. Lehet ez egy overál, egy mellény vagy egy vastagabb és egy vékonyabb kabát. A másik fontos szempont, hogy választáskor inkább több vékonyabb és puha anyagból készült réteget húzzunk fel rájuk, minthogy kevesebb, vastagabb és rugalmatlanabb kiegészítőt adjunk nekik.

Sapka gyerekeknek

Hamár felsőbb rétegekről beszélünk, érdemes megemlíteni a sapkákat, amihez vásárolhatunk illeszkedő sálat és kesztyűt egyaránt. A fejfedő esetében jó, ha szellőzik, ám mégis melegen tartja a kicsik fejét és fülét. Még jobb, ha valamilyen vízhatlan és széltől is védő anyagból készült gyártmány választunk számukra. Nagyon könnyen meg tudnak fázni a gyerkőcök, ha nincs rajtuk felül semmilyen kiegészítő. Legideálisabb természetesen a kapucnis és becipzározható kezeslábas, ami mellé jöhet egy sapka vagy fülvédő. Így biztosan nem kell másnap orvoshoz futnunk velük.

Nadrág gyerekeknek

Amennyiben séta során fűtött helyiségbe lépünk, például egy bevásárlóközpontba, fontos, hogy tudjunk róla levenni egy-egy réteget. Erre tökéletes megoldás a nadrág gyerekeknek. Ez lehet egy kezeslábas vagy egy overál, amit teljesen levenni sem szükséges, mégis szabadabban mozoghat, ha felül kicsomagoljuk őket belőle. A vízlepergetős változat szintén hasznos, amikor sok eső vagy hó hullik, így biztosan nem lesz vizes az alsó réteg, a felső pedig könnyedén megszárad.

Összegezve:

Bár az édesanyák télen félve viszik sétálni a gyerkőcöket, nem szabad őket megfosztani a friss levegőtől. Egy kiadós sétára minden nap szükségük van az egészséges életmódhoz. Ehhez remek kiegészítő egy kezeslábas, egy sapka vagy akár egy vízlepergetős nadrág, amiből könnyedén kiszabadíthatjuk, ha betérünk például egy bevásárlóközpontba.