
A Micro által gyártott Microline Lite egy olyan új elektromos buborékautó, mely hasonló a már létező, Európában már néhány éve kapható változathoz.
Azonban ezt a változatot úgy alakították át, hogy megfeleljen azoknak az előírásoknak, amelyek lehetővé teszik, hogy már 14 éves korú vezetők is vezethessék, írja az Infostart.
Az alapváltozat 17 lóerős villanymotorja 90 kilométer/óra végsebességet ad a járműnek, míg a 12 lóerős Lite változat, melyet ezen a héten mutatnak be a Genfi Autószalonon, 40 kilométer/órát.
Ez lehetővé teszi, hogy a fiatal tizenévesek is a volán mögé ülhessenek, bár a minimális vezetési korhatár országonként változik:
- Franciaországban és Olaszországban 14 éves korban lehet vezetni.
- Svédországban, Németországban, Ausztriában és Spanyolországban 15 éves korban.
- A legtöbb más országban pedig 16 évesnek kell lenni.
Európában így bárki vezetheti az autót, akinek nincs autóhoz jogosítványa, feltéve ugyanakkor, hogy rendelkezik mopedengedéllyel.
Kétféle hatótáv
A vásárló egy 5,5 vagy egy 11 kilowattórás akkumulátort választhat.
A kisebbik akkumulátor 100 kilométeres hatótávot biztosít, ugyanakkor két óra kell a 80 százalékos feltöltéséhez, míg a másik akksi esetében 180 kilométer a hatótáv, és négy óra szükséges a feltöltéshez.
A Micro, mely korábban robogók értékesítésével szerzett hírnevet, nem nyilatkozott a listaárról, de annyit elárultak, hogy 4 éves szerződést feltételezve havonta 169 dollár lízingdíjért lesz elérhető az autó, ha a vásárlók 25 százalékos előleget fizetnek.
Ez is érdekelheti:
Rendkívül olcsón rendelhető az elektromos Fiat Topolino
Nyitókép forrása: youtube