Előfordul, hogy marad a lefőzött kávéból, amit még meg lehet inni, ehhez azonban mikróban kellene megmelegíteni.
Kérdés, milyen lesz így az íze, és milyen hatással van az egészségünkre, teszi fel a kérdést a Ripost.
Nos, a kávé főzésekor savak szabadulnak fel, ettől kapja az ital a jellegzetesen keserű ízét, ami a mikrózással, azaz a további főzéssel fokozódik. Olyannyira, hogy a kávé túl keserűvé, egyben ihatatlanná válhat.
Az egészségre gyakorolt hatás
Ugyanakkor a Michigani Egyetem egy tanulmánya rámutat arra, hogy a mikrózással maradhatnak az italban nem kellően felmelgedett részek, azaz olyan felületek, melyek tartalmazhatnak baktériumokat, ezért kockázatos lehet az újramelegítés.
Érdemes tehát csak annyi kávét főzni, mely egy alkalommal el is fogy. Vagy olyan termoszban tárolni az italt, mely hosszú órákon át melegen tartja a kávét.
Ez is érdekelheti:
Hány kávét lehet meginni naponta?
A nyitókép csak illusztráció, forrás: Photo by Chris Benson on Unsplash