Létezik a világ leginkább érthető szava? Ha elmész bármely országba, ahol nem beszéled a nyelvet, nyilvánvalóan nehézségekbe ütközöl a kommunikációban. Némi segítséged lehet, ha a nyelvek közös gyökerekkel és hasonló szavakkal rendelkeznek, de háttértudás nélkül valószínűleg kézjelekkel, morgásokkal és saját nyelveden történő bocsánatkéréssel próbálod megérteni magadat.
Van azonban egy szó, amely látszólag „egyetemes” jelentéssel bír számos különböző nyelvben. Ha kimondod, nagy valószínűséggel megértik a nyelvi korlátok ellenére is, ami arra ösztönözte a nyelvészeket, hogy alaposabban tanulmányozzák, írja az IFLSCIENCE.
A szavak hangjai – bármilyen nyelvet is beszélünk – általában függetlenek attól a jelentéstől, amelyet a szó közvetít. A nyelvek számos különböző hangot kínálnak, és a közös gyökerek nélküli nyelvek között kevés az átfedés abban, hogy ugyanazt a jelentést hordozó szavak hasonló hangzásúak lennének. Például a „kutya” szó egy tanulmányban a következőképpen fordul elő: németül „Hund”, franciául „chien”, japánul pedig „inu”.
Van azonban egy szó, amely kivételt képez, és amelyet a nyelvészek univerzálisnak találtak: ez a szó a „hü?” (angolul „huh”). Hü?
„A ‘Hü?’-hez hasonló szó – amelyet akkor használnak, amikor például valaki nem hallotta tisztán, amit mondtak – nagyjából ugyanilyen formában és funkcióval található meg a világ minden táján beszélt nyelvekben” – magyarázta a Max Planck Pszicholingvisztikai Intézet egyik nyelvészcsoportja a 2013-ban, a PLOS ONE-ban publikált, Ig Nobel-díjat nyert tanulmányában. Hozzátették: „az interakció hasonlóságai a különböző nyelvek között sokkal nagyobbak, mint amit a véletlen magyarázhatna.”
A kutatócsoport 31 nyelven vizsgálta a szót, és arra jutottak, hogy univerzális vonásai vannak annak, hogyan ejtik és értik meg. Ezután 10 nyelvre fókuszáltak öt különböző kontinensről, hogy alaposabban tanulmányozzák a szó használatát, párosítva beszélgetőpartnereket, hogy megfigyeljék, miként alkalmazzák azt.
„Az összes vizsgált nyelvben egyszótagú szó, legfeljebb egy glottális kezdeti mássalhangzóval, egy lekerekítetlen alacsony elülső központi magánhangzóval és kérdő hangsúllyal” – magyarázta a csapat. Bár a szó minden nyelven kissé eltérően hangzik, ezek a jellemzők közösek benne.
A kutatócsoport több elméletet is megvitatott arról, hogy miért lehet ez a szó univerzális. Az egyik elgondolás szerint ez egy ösztönös hang, amelyet minden ember produkál, míg egy másik elmélet szerint a nyelvek konvergens evolúciójának eredménye, hasonlóan ahhoz, ahogy a természetben a rákforma többször kifejlődik.
A kutatók arra jutottak, hogy ha ez egyszerűen egy olyan hang lenne, amit az emberek zavartságukban kiadnak (mint amikor fájdalom hatására kiáltanak fel), akkor ez nem jelenne meg és nem tökéletesedne a normális nyelvi tanulás során gyermekkorban. Ehelyett a konvergens evolúciós elmélet mellett érveltek, amely szerint az, hogy az emberek nem hallják meg vagy nem értik egymást, univerzális jelenség a beszélgetésekben. Ezért a szó valószínűleg rövid jelzésként fejlődött ki, hogy a beszélgetőpartner megismételje vagy jobban megmagyarázza mondanivalóját.
„Figyelembe véve a beszélgetésben a szerepcserék és a megfogalmazás nyomását, egy jelzésnek, amely problémát jelez, minimálisnak és könnyen alkalmazhatónak kell lennie. Ugyanakkor, tekintettel arra, hogy a problémák jelzése kommunikációs szempontból fontos (mert ha nem oldódnak meg, félresiklanak a beszélgetések), ennek a jelzésnek egyértelműen jeleznie kell a tudáshiányt, és válaszra kell ösztönöznie” – zárta a csoport. „Ezeknek az elvárásoknak pontosan megfelel az a minimális erőfeszítés és kérdő prozódia kombinációja, amely a javító interakciót jellemzi a nyelvekben.”
Ez is érdekelheti:
A nyitókép csak illusztráció, forrás: Image by Oleksandr Pidvalnyi from Pixabay