
1967. október 4-én a kanadai Új-Skócia partvidékén lévő Shag Harbour halászfalu lakói az éjszakai égbolton egy fényes, sárgás-narancs tárgyat figyeltek meg, amely alacsonyan repült, majd hirtelen a vízbe csapódott.
A helyiek és a járőröző rendőrök azonnal riasztották a hatóságokat, mert attól tartottak, hogy egy repülőgép zuhant le a part közelében.
A wikipedia szerint az első jelentést egy helyi lakos, Laurie Wickens és négy barátja tette. Miközben Shag Harbouron haladtak át az országúton, észrevették, hogy egy nagy tárgy a kikötő vize felé ereszkedik. Miután jobb megfigyelési pontot találtak, Wickens és barátai látták, hogy az objektum a víz felszínén lebeg, körülbelül 250–300 méterre a parttól. Wickens azonnal felhívta a Barrington Passage-ben található RCMP (Kanadai Királyi Lovasrendőrség) kirendeltségét, és jelentette, hogy egy nagy repülőgép vagy egy kisebb utasszállító zuhant a Shag Harbour előtti vizekbe.
Mit találtak a hatóságok a helyszínen?
A becsapódás helyszínén egy sárga fényt kibocsátó, habzó vízfelület volt látható, de sem roncsokat, sem túlélőket nem találtak a hatóságok, pedig a jelentések után nemsokkal a kanadai parti őrség és a haditengerészet is a helyszínre sietett, ahol búvárokkal is megpróbálták felkutatni az esetleges maradványokat. A meglepő fordulat akkor következett be, amikor kiderült, hogy semmilyen repülőgép nem zuhant le a térségben, és a radarképek sem mutattak lezuhanó objektumot.
Titkosítás
A következő napokban katonai egységek és kormányzati tisztviselők is megjelentek Shag Harbourban. Szemtanúk beszámolói szerint a búvárok napokon át vizsgálták a tengerfeneket, de (hivatalosan) nem találtak semmit. A jelentések ugyanakkor hamarosan titkosítva lettek, és az esetről szóló dokumentumokat csak évtizedekkel később hozták nyilvánosságra.
Az ügy egyik legkülönösebb eleme, hogy az észlelést nemcsak helyi lakosok, hanem munkájukat végző rendőrök is megerősítették. Több tanú is eskü alatt vallotta, hogy az égen látott tárgy nem viselkedett úgy, mint egy szokványos repülőgép vagy meteorit. Az UFO-kutatók szerint ez az egyik legjobban dokumentált észlelés, amelyben a hatóságok is aktívan részt vettek.
Bár egyesek szerint egy titkos katonai eszköz tesztelése során történt balesetről lehetett szó, erre semmilyen bizonyítékot nem találtak. Más elméletek szerint a tárgy egy ismeretlen eredetű repülő szerkezet lehetett, amely a becsapódás után víz alatt próbált elmenekülni. Többen azzal is spekulálnak, hogy az eset összefüggésben lehet más kanadai UFO-észlelésekkel.
Mai napig rejtély
Az évek során Shag Harbour története az UFO-kutatók és az összeesküvés-elméletek kedvelőinek egyik legnagyobb rejtélyévé vált. A településen évente fesztivált is rendeznek, ahol a helyi lakosok és szakértők beszélnek az esetről. Az esemény tovább növelte a kis halászfalu hírnevét, amely ma már az egyik legismertebb UFO-eset helyszíne a világon.
A Shag Harbour-i UFO-eset számos könyvben és dokumentumfilmben is feldolgozásra került. Don Ledger és Chris Styles Dark Object című könyve részletesen bemutatja az eseményeket és az azt követő hivatalos vizsgálatokat, míg Chris Styles és Graham Simms Impact to Contact című műve a kapcsolódó észleléseket is elemzi. A témáról több dokumentumfilm is készült, köztük The Shag Harbour UFO Incident és The Shag Harbour Enigma, amelyek szemtanúk beszámolóira és kutatásokra alapozva vizsgálják a történteket.
Bár a történet immár több mint fél évszázados, a kérdések megválaszolatlanok maradtak. Mi zuhant le azon az éjszakán Shag Harbour közelében? Miért titkolóztak a hatóságok? És vajon tényleg földönkívüli eredetű volt az objektum? A rejtély a mai napig izgalomban tartja a kutatókat és az érdeklődőket egyaránt.
Ez is érdekelheti:
Amelia Earhart rejtélyes eltűnése miért foglalkoztatja ma is a világot?
A Mary Celeste hajót elhagyatva találták meg a tengeren, a legénysége nyomtalanul eltűnt
Az „Alaszkai Háromszög” hátborzongató története, ahol több mint 20 000 ember tűnt el
A nyitókép csak illusztráció, forrás: By J5255 – Own work, CC BY-SA 4.0, wikimedia