A vérehulló fecskefű (Chelidonium majus) az egyik legismertebb és – sokak szerint – egyben a legellentmondásosabb gyógynövényünk. Már az ókori feljegyzések szerint is használták különféle bőrproblémák, szemölcsök és gyulladások kezelésére, míg a népi gyógyászat a máj és az epe működésének támogatására alkalmazta. Tejnedve – amely jellegzetes narancssárga színű – erős hatóanyagokat tartalmaz, köztük alkaloidokat, amelyek összehúzó, fertőtlenítő és fájdalomcsillapító tulajdonságokkal bírnak. Belsőleg azonban csak körültekintően, szakember irányítása mellett használható, mert erős hatása miatt túlzott fogyasztása veszélyes lehet.
Gyógyhatásai között kiemelik a görcsoldó és epehajtó tulajdonságot, valamint bizonyos esetekben légúti panaszok enyhítésére is alkalmazták. Külsőleg elsősorban szemölcsök, kisebb bőrsérülések és makacs bőrproblémák kezelésére ajánlott, mivel tejnedve segíthet leszárítani a kéretlen kinövéseket. A modern fitoterápiában ugyan kevesebb szerepet kap, mégis sokan a mai napig előszeretettel gyűjtik saját felhasználásra.
A kertekben azonban a vérehulló fecskefű sok kertész gondolkozásában gyakran gazként jelenik meg. Erőteljes növekedésével gyorsan terjed, ezért kíméletlenül kikapálják, hogy ne vegye el a helyet a termesztett növényektől. Pedig ha a kert egy-egy részén meghagyjuk, akár kimondottan hasznos is lehet: virágai bőséges nektárt kínálnak, amelyet a méhek előszeretettel látogatnak, és így azokat a növényeket is, pl. paradicsomot vagy paprikát, melyek minél jobb, bőségesebb beporzása alapvető érdek. A fecskefű így nemcsak gyógyhatásával, hanem a beporzók támogatásával is értéket képvisel.
A fecskefűből méz is készül
Az országban ismert olyan méhész, aki a vérehulló fecskefű nektárját az árvacsalánnal együtt gyűjteti a méheivel, és különleges, karakteres ízű mézet készít belőle. Ez a vegyes, vadvirágos méz sokak kedvence, főként azoké, akik az akácméz vagy a hagyományos virágméz mellett szívesen próbálnak ki új, természetközeli ízeket is. Főleg akkor, ha a teát, kávét, készülő süteményt nem cukorral, hanem mézzel ízesítenek.
Az árvacsalánról
Az árvacsalán (Lamium) szintén rendkívül értékes vadon élő növény, amelyet sokan észre sem vesznek a kertben vagy a mezők szélén. Virágai kora tavasztól késő őszig bőségesen termelnek nektárt, így fontos táplálékforrást jelentenek a méhek és más beporzók számára akkor is, amikor kevés más virág nyílik. Az árvacsalánból készült méz lágy, enyhén fűszeres ízvilágú, és különlegességét az adja, hogy a növény folyamatos virágzása miatt a méhek hosszú időn át tudnak róla virágport gyűjteni.
Gyógyhatásait tekintve nyugtató, gyulladáscsökkentő és köhögéscsillapító tulajdonságokat tulajdonítanak neki a népi gyógyászatban. Nem csoda, hogy a fecskefűvel vegyesen pergetett méz ennyire karakteres: az árvacsalán finom aromája szépen kerekíti a fecskefű erőteljesebb ízeit, így valódi ínyencség születik belőlük.
Ez is érdekelheti:
A nyitókép csak illusztráció, forrás: ❤ Monika 💚 💚 Schröder ❤ képe a Pixabay -en.
