Hogyan érinti a jogosítvány szerzést a 2025-ös új KRESZ tervezet ?

A tavalyi év során a középiskolás diákok számára nagyot változott a B kategóriás jogosítvány megszerzésének módja, ugyanis 2024 őszétől a középiskolai oktatás részévé vált a KRESZ- és az egészségügyi oktatás, méghozzá ingyenesen. A számukra beígért teljesen ingyenes jogosítványszerzés azonban elmaradt. Ami a gyakorlati képzést illeti – bár néhány középiskolában pilot jelleggel katona oktatók végzik jelenleg az ingyenes oktatást – a nagytöbbség továbbra is autósiskolában szerezi meg a jogosítványát. Így aztán a B kategóriás jogosítvány ára több százezer forintra rúg 2025-ben, ezért részben a költségcsökkentés óhaja ihlette a jogosítványszerzést érintő KRESZ tervezet javaslatait. Nézzük melyek ezek.

Az autóiskolában történő vezetésoktatás kiegészítésére hoznák be a szimulátorokat az oktatásba. A szimulátorral olyan közlekedési helyzeteket lehet begyakorolni, amelyek élőben feltartanák a forgalmat vagy esetleg veszélyesek lennének. A jelenleg kötelezően előírt 29 gyakorlati órából a szimulátorral maximum 6 óra lenne kiváltható a javaslat szerint, viszont így a kötelezően levezetendő óraszám csökkenne, ezzel pedig a költségek is. Természetesen nem akármilyen gépeken, hanem csak a Közlekedési Hatóság által engedélyezett szimulátorokkal lehetne gyakorolni.

A másik javaslat – a családtagi vezetés lehetőségének megteremtése – szintén a költségcsökkentést célozza meg. A tervezet szerint autósiskolában levezetett minimum 20 óra után lehetőség lenne családtaggal gyakorolni. A javaslat több megkötést is tartalmaz ami hozzátartozót, az autót és az utakat illeti. Autópályán és autóúton például nem lehetne hozzátartozóval gyakorolni. Továbbá csak az a családtag segíthet a tanulónak, akinek legalább 10 éves a jogosítványa, nem követett el közlekedési bűncselekményt és felelősséget vállal a tanuló vezető által elkövetett esetleges szabálysértésért, kárért. Az oktatáshoz használt autót külön meg kell jelölni. Műszakilag viszont nem kell majd sem átalakítani sem levizsgáztatni a kocsit.

Ez a megoldás egyébként számos nyugat-európai országban már jó ideje működik. Nem biztos azonban, hogy a családi békét elősegíti, bár kétségtelen ugyanakkor, hogy a jogosítványszerzés költségeit csökkenti, mert a statisztikák alapján átlagosan 46 óra vezetés után sikerül levizsgáznia egy kezdő tanuló vezetőnek.

Fent leírtak egyelőre javaslatok, a KRESZ-szabályok ténylegesen 2025 március végétől változhatnak meg, hosszas előkészítő munkálatok nyomán. A mintegy huszonhét oldalas javaslatcsomagban a jogosítvány szerzés mellett a gyalogosokra, kerékpárosokra, rolleresekre és az autósokra vonatkozó szabályváltoztatási javaslatok is megtalálhatók.

Szponzorált tartalom – Hirdetés (x)

A kép csak illusztráció, forrás: Photo by Tobi: pexels