Ezentúl a hegymászók csak bilit használhatnak a Mount Everesten

A nepáli hatóságok arra utasították a Mount Everest hegymászóit, hogy saját ürüléküket hozzák le az alaptáborba, és ne hagyják fent a hegyen – közölte pénteken Mingma Chiri serpa, Pasang Lhamu falu közösségének a szóvivője.

Elmondta még azt is, hogy az idei csúcsszezonban, mely tavasszal kezdődik, minden hegymászótól megkövetelik, hogy megfelelő zsákot használjon az ürítéshez és így gyűjtse össze az ürüléket, írja a 24.hu.

Külön is kiemelte, hogy az új szabályok célja a természeti táj súlyos szennyezésének megelőzése. Másfelől viszont többször is felmerültek aggályok, hogy az emberi ürülék közvetve a hegymászók szervezetébe is bekerülhet, amikor havat melegítenek, hogy vízhez jussanak.

Az új szabályozás végrehajtása érdekében a közösség egy ideiglenes irodát akar nyitni az Everest alaptáborban, ahol illemhelyek állnak a rendelkezésre. Himlal Gautam, egy helyi tisztviselő, aki maga is megmászta a csúcsot, azt mondta, hogy a szabadban hagyott emberi ürülék komoly problémává vált.

Emellett több tonna hulladék – tönkrement sátrak, ruhák, csomagolóanyagok, vízforralók, ital- és oxigénpalackok, sörösdobozok – hever a világ legmagasabb hegyén. A 8849 méter magas hegy, amelyet tibetiül Chomolungma néven ismernek, a világ legmagasabb szemétlerakójaként szerzett magának sajnos kétes hírnevet az utóbbi években.

A nepáli hatóságok már régóta szemétszedési akciókkal próbálják kezelni a problémát, és néhány expedíciós társaság egy ideje már önkéntes alapon szemeteszsákokat használ. Ez azonban nem vezetett eredményre.

A nyitókép csak illusztráció, forrás: Photo by Andreas Gäbler on Unsplash