Egy műhold zuhan a Földre február közepén

Február közepén egy műhold fog a Földre zuhanni, de szakértők szerint nem kell aggódni, hisz a nagy része valószínűleg elég, amint belép a Föld légkörébe.

A maradék objektum se valószínű, hogy a szárazföldön landolna, inkább az óceánba zuhan.

Az ERS-2 a 90-es évek közepe óta van szolgálatban, és az Európai Űrügynökség szakértői szerint az egyik legjobb megfigyelő szatellit volt, amelyet valaha építettek és működtettek.

Az Európai Űrügynökség (ESA) 1995-ben bocsátotta fel a műholdat, amely közel 30 év után idén végre visszatér a Földre. Az ok egyszerű, az objektum 2011-ben meghibásodott, és azóta „hazafelé“ tart – írja a PC World és az Index.

1995 és 2011 között, amíg még a műhold működött, mintegy 785 kilométeres távolságból figyelte a Földet, és űripari szakértők szerint ez a szatellit volt a legtökéletesebben működő objektum.

Az ERS-2 az elmúlt bő évtizedben egyre közelebb jött a Földhöz, illetve alacsonyabb pályára is állították, hogy elkerüljék az ütközést más műholdakkal vagy űrszeméttel.

Bár pontos dátum és helyszín nem ismert, a szatellit február közepén éri el a Föld légkörét, ahol körülbelül 80 kilométeres magasságban darabjaira esik szét, és minden olyan része, amely nem ég el, vélhetőleg az óceánba csapódik.

Arra minimális az esély, hogy a műhold mégis a szárazföldre hullana, – egy a százmilliárdhoz -, illetve lakott területre vagy emberre esne, erősítették meg a szakértők, egyben elmondták azt is, hogy a szatellit nem tartalmaz radioaktív vagy mérgező anyagot, így nem veszélyes az emberekre vagy a környezetre nézve.

Ez is érdekelheti:

Adott a dátum, mikor csapódhat egy óriásmeteorit a Földbe

A nyitókép csak illusztráció, forrás: Photo by ActionVance on Unsplash