
Egy több mint 50 évig a CIA által titkosított könyv megdöbbentő elméletet tartalmaz arról, hogyan ér véget a világ.
Az „Ádám és Éva története” című könyvet Chan Thomas, az amerikai légierő egykori alkalmazottja, UFO-kutató és önjelölt médium írta 1966-ban, ám kiadását az ügynökség leállította. A könyvet 2013-ban részben nyilvánosságra hozták, de továbbra is rejtve maradt a CIA adatbázisában – egészen mostanáig, írja a Daily Mail.
A könyvben Thomas azt állítja, hogy minden 6500 évben egy olyan jelentős katasztrófa sújtja a Földet, amely a bibliai „nagy özönvíz” mértékéhez hasonlítható. Míg a szakértők vitatják a Teremtés könyvében szereplő özönvíz pontos időpontját, Thomas szerint az körülbelül 6500 évvel ezelőtt történt, és némi régészeti, valamint geológiai bizonyíték is alátámasztja ezt az állítást.
Thomas érvelése szerint ezen logika alapján a következő katasztrófa küszöbön áll, a világvége során a Föld mágneses tere hirtelen és drasztikusan eltolódik, pusztítást okozva a bolygón.
Az nem világos, miért titkosították a könyvet, de egyesek szerint az ügynökség attól tartott, hogy a könyv tömegpánikot okozhat, vagy titkos kormányzati kutatásokkal kapcsolatos információkat szivárogtathat ki. (A könyv 55 oldalas, de Thomas több mint 200 oldalt írt. A fennmaradó részek mindmáig szigorúan titkosak.)
A könyv leírása szerint:
„Kaliforniában a hegyek úgy remegnek, mint a szellőben hajladozó páfrányok; a hatalmas Csendes-óceán visszahúzódik, majd több mint három kilométer magas vízhegyként tornyosul, és megindul kelet felé.”
„Néhány óra alatt minden civilizáció nyomtalanul eltűnik, így a nagyvárosok – Los Angeles, San Francisco, Chicago, Dallas, New York – csupán legendák lesznek. Alig marad egy kő ott, ahol milliók jártak néhány órával korábban.”
Az első fejezet címe: „A következő kataklizma” így kezdődik:
„Mint Noé 6500 évvel ezelőtt… Mint Ádám és Éva 11 500 évvel ezelőtt… Ez is meg fog történni…” – A rejtélyes nyitás arra utal, hogy a következő katasztrófa bármelyik nap bekövetkezhet. Thomas apokaliptikus képet fest a kaliforniai pusztulásról, amely szerint szelek „ezer hadsereg erejével” tépáznak szét mindent, míg a csendes-óceáni cunami Los Angelest és San Franciscót „úgy nyeli el, mintha csak homokszemek lennének.”
Thomas szerint ezek a hatások három órán belül átsöpörnek Észak-Amerikán, miközben földrengések hatalmas repedéseket hoznak létre, amelyek lehetővé teszik, hogy magma törjön a felszínre.
De nem csak Észak-Amerikát éri pusztítás
A hét kontinens egyike sem menekülhet meg, mindegyikük más-más verzióját tapasztalja meg ennek a drámai végnek. Thomas szerint a hetedik napra „a szörnyű tombolás véget ér,” és az egész Föld átrendeződik. Például: „A Bengáli-öböl medencéje, India keleti részén, most az Északi-sarkon található. A Csendes-óceán, Peru nyugati részén, a Déli-sarkra kerül.”
Grönland és Antarktisz az egyenlítőhöz kerül, ahol „jégsapkáik őrült gyorsasággal olvadnak el a trópusi hőségben.”
A történet rémületet keltő képet fest az éghajlatváltozásról és a tektonikus átrendeződésről, ám semmilyen tudományos bizonyíték nem támasztja alá, hogy egy ilyen kataklizma lehetséges lenne. – „Sajnálatos, hogy ilyen dolgok kerülnek napvilágra,” nyilatkozta Martin Mlynczak, a NASA Langley Kutatóközpontjának vezető kutatója. – „A rendkívüli állítások rendkívüli bizonyítékot igényelnek. És nincs semmilyen bizonyíték, sem tudomány, sem fizika az ilyen mágneses mezőváltozások és az éghajlatváltozás közötti kapcsolat mögött.”
Sőt, nincs bizonyíték arra sem, hogy a Föld mágneses mezeje valaha is 90 fokos fordulatot hajtott volna végre, ahogy azt Thomas állítja.
A Föld mágneses pólusai azonban valóban elmozdulnak, és ezt a bolygó történelme során már többször előfordult. A jelenséget „pólusváltásnak” nevezik, amely átlagosan 300 000 évente fordul elő, bár az időintervallumok széles körben változnak.
A CIA által titkosított könyv tehát érdekes olvasmány lehet, de tudományos alapja nem állja meg a helyét.
Ez is érdekelheti:
10 oka lehet az emberiség kihalásának a tudósok szerint
A nyitókép csak illusztráció, forrás: Midjourney