A szerelem elején minden izgalmas, minden pillantás és érintés intenzív. Ekkor még a kapcsolat tele van játékkal, felfedezéssel és kimondatlan érzelmekkel. Ilyenkor azonban szinte mindannyian feltesszük magunknak a kérdést: mikor kell kimondani, hogy “szeretlek”?
Sokan már akár az első együttléten is túl vannak, mégis hezitálnak. Lehet, hogy már hetek óta szenvedélyes pillanatokat élünk meg együtt, kipróbálunk olyan újdonságokat is, mint a desirel.fr kellékei vagy a BDSM, mégsem hangzott még el az ominózus szó. Vajon mi áll ennek a hátterében? Mi lehet az az időpont, amikor érdemes kimondani nyíltan, mit érzünk a másik iránt? Cikkünkben ezekről fogunk beszélni.
Miért olyan nehéz kimondani, hogy “szeretlek”?
A szó kimondása, mely minden kapcsolatban mérföldkőnek számít, valójában egy lelki bátorságpróba. A szerelem nyílt felvállalása sebezhetővé tesz: kitárjuk a szívünket a társunk előtt, kockáztatva azt, hogy elutasítást kapunk. Természetes, hogy félünk, hogy a másik nem érez ugyanúgy, nevetségesek leszünk, túl korán mondjuk ki, és ezek miatt megváltozik a kapcsolat.
A félelem gyökere gyakran korábbi csalódásokban rejlik: aki egyszer már megégette magát, az óvatosabban szeret. Emellett közrejátszhat az önbizalom kérdése is. Ha nem hisszük el, hogy szerethetőek vagyunk, akkor azt sem tartjuk elképzelhetőnek, hogy a másik fél gyengéd érzéseket táplálhat irántunk.
Jelek, hogy eljött az idő
Az érzelmek kifejezésére nincs univerzális időpont vagy szabály, de vannak apró, mégis árulkodó jelek, melyek segíthetnek felismerni, hogy készen állsz arra, hogy kimondd azt a bizonyos szót.
- Teljes elfogadást érzel: látod a másik hibáit, szokásait, gyengeségeit, mégis őt választod nap mint nap. Nem idealizálod, hanem valóban ismered.
- A jövő részeként gondolsz rá: nemcsak a következő randin, hanem hónapokkal később is ott látod őt magad mellett.
- Ő az, akivel elsőként megosztod a fontos történéseket: legyen szó jó vagy rossz hírről, ő az első, akinek elmondod. Bármit megoszthatsz vele, de a csend sem kínos kettőtök között.
- Békét érzel a közelében: nincsenek játszmák, méricskélés, erőltetés – egyszerűen csak jó vele lenni. Biztonságos és meghitt légkör uralkodik köztetek, jólesik önmagadnak lenni mellette.
- Nem a viszonzásért akarod kimondani: ha nem várod, hogy rögtön visszakapd, hogy “én is szeretlek”, az szintén remek jel. Ilyenkor a késztetés tényleg belülről jön, nem elvárásból vagy bizonytalanságból.
Az érzelmek kifejezése a bátorság legszebb formája
A “szeretlek” kimondása nem arról szól, hogy birtokolni akarunk valakit, hanem arról, hogy készek vagyunk adni. Ez a pillanat nem időhöz kötött, hanem a belső bizonyosság eléréséhez: akkor érdemes szavakba önteni az érzéseinket, amikor biztosak vagyunk benne és vállalni is merjük.
Ez a szó akkor jelent igazán sokat, ha őszintén mondjuk – hidd el, Te is érezni fogod, mikor jön el erre a megfelelő pillanat.
Szponzorált tartalom – Hirdetés (x)
A nyitókép forrása: ingyenes stockfotó



