Kevés olyan őrülten ambiciózus vállalkozást ismer a modern világ, mint Karl Bushby 27 éves gyaloglása, amelyet egyetlen céllal indított el: megszakítás nélkül körbejárni a Földet, és lábon visszaérni édesanyja házának kertkapujához, Hull városába.
A kezdet Chilétől Isztambulig – 27 év gyalog
A most 56 éves Bushby még fiatal ejtőernyősként Dover szikláin állva bámult át Franciaország partjai felé, és arról ábrándozott, milyen érzés lenne onnan visszanézni arra a katonára, aki indulás előtt áll. 1998 novemberében, 29 évesen elindult Chile déli csücskétől, végig az amerikai kontinensen, majd Alaszkán át a Bering-szoroson gyalogolt át Oroszországba.
2025 végén már Isztambulból készül Európán keresztül hazatérni, tervei szerint 2026 közepére eléri Hullt.
A küldetés azonban nem romantikus földkerülő kaland – inkább emberfeletti makacsság, logisztika, hétköznapi szenvedés és vaskos szabályok kérdése. Bushby ugyanis két szabályt fogadott meg, amelyeket soha nem szeg meg:
nem használhat semmilyen járművet az előrehaladáshoz,
nem térhet vissza az Egyesült Királyságba, amíg gyalog nem érkezik haza.
„Két egyszerű szabály – de amikor a valósággal találkoznak, pokolian bonyolult lesz minden” – mondja.
Politikai káosz, tiltások, vízumháború és visszafelé megtett ezer mérföldek
A legdurvább akadályt Oroszország jelentette. 2006-ban letartóztatták, amiért nem a megfelelő ponton lépett be, majd vízumkorlátozásokkal szorongatták, 2013 márciusában pedig öt évre ki is tiltották. Tiltakozásul Bushby közel 3 000 mérföldet gyalogolt rossz irányba, Los Angelestől egészen a washingtoni orosz nagykövetségig. Végül több mint egy évtizeddel első oroszországi lépése után engedték be újra, hogy Mongólia felé folytathassa útját.
A kalandot lassította:
a 2008-as pénzügyi válság,
a 2020-as világjárvány,
és az is, hogy Bushby úgy döntött: 179 mérföldet háton úszva teljesít a Kaszpi-tengeren Kazahsztán és Azerbajdzsán között – mert Iránon vagy Oroszországon át nem akart kerülni.
A jelenben már „a kritikus rész következik” – mondja. Az európai Schengen-övezetben 90 napos tartózkodási korlátok hátráltatják, de ez apróság Oroszországhoz képest.
Magánéleti áldozatok, unokája, akit sosem látott, és egy haza, ami többé nem otthon
A küldetés ára emberi kapcsolatokban mérhető. Bushby a gyaloglások közötti időszakokban leginkább a mexikói Melaque tengerparti városában él, mert olcsó, és közel van az amerikai dokumentumfilmeseihez, akik 2010 óta finanszírozzák útját. Az Egyesült Királyság önkéntes kizárása miatt a fiát – aki nyolc éves volt, amikor elment – csak az USA-beli szakaszokon látta személyesen. Anyja négyszer, apja kétszer kereste fel. Unokájával még sosem találkozott.
Felvetődik a kérdés: nem önsorsrontás ez?
„Lehet, de ezek a szabályok. Ez teszi a gyaloglást azzá, ami” – válaszolja.
A romantikus világjárás illúziója már rég eltűnt.
„Ez nem a világ felfedezéséről szól. Arról szól, hogyan juttatsz 90 kg felszerelést A-ból B-be. Unalmas, monoton, autópályákon gyalogolsz. Kevés élmény. Forró aszfalt és forgalom. Ez a valóság.”
A 12 évre tervezett útból lassan életmű lett. És most, hogy a vége közelít, Bushby szorong a befejezéstől.
„Nem hiszem, hogy hosszú távon az Egyesült Királyságban maradok. Már nem érzem a kötődést.”
Ami megmaradt számára: a felismerés, hogy a világon mindenki ugyanazokkal a gondokkal él.
„A kultúra papírvékony réteg. Mindenhol ugyanaz teszi boldoggá vagy szomorúvá az embereket. Egy idő után nem különbözőnek látod őket.”
Ez is érdekelheti:
Egy férfit 17 év után találtak meg az erdőben, noha már rég halottnak nyilvánították
A kép csak illusztráció, forrás: Image by Sofia Cristina Córdova Valladares from Pixabay
