Létezhet-e olyan vasoszlop, amely több mint 1600 éven át ellenáll az időjárásnak, mégsem rozsdásodik? Elsőre hihetetlennek tűnik, főleg úgy, hogy az építés korában a maihoz képest jóval korlátozottabb technológiai lehetőségek álltak rendelkezésre. Mégis, Újdelhi UNESCO-világörökségi Qutb Minar komplexumában egy különös oszlop ma is változatlan formában áll – és világszerte lenyűgözi a látogatókat. A Quwwat-ul-Islam mecset udvarában magasodó, 7,2 méter magas és 6 tonnás vaspillér az 5. századból származik, – írja a CNN TRAVEL, és szinte érintetlen állapotban vészelte át India szélsőséges időjárását és növekvő légszennyezettségét. A kérdés adott: hogyan lehetséges mindez?
A rozsdamentesség tudományos magyarázata
A vas általában gyorsan oxidálódik, ha levegővel vagy nedvességgel érintkezik, hacsak nincs bevonva speciális védőfestékkel – ahogy például az Eiffel-torony. A delhi vaspillért már 1912 óta vizsgálják indiai és nemzetközi tudósok, ám a rejtélyt csak 2003-ban oldották meg az Indiai Műszaki Intézet (IIT) kutatói. Kiderült, hogy a pillér kovácsolt vasból készült, magas foszfortartalommal (kb. 1%), és gyakorlatilag nem tartalmaz ként vagy magnéziumot – ez jelentősen eltér a modern vasösszetételektől. Az ősi mesterek egy elfeledett technikát, az ún. „kovácshegesztést” alkalmazták, amely során a vasat ismételten hevítették és kalapálták, így a foszfor a fémben maradt.
A kutatást vezető archeometallurgus, R. Balasubramaniam kimutatta, hogy a pillér felületén egy vékony „miszavita” réteg alakult ki – ez vas, oxigén és hidrogén speciális vegyülete –, amely megakadályozza a korróziót. A foszfor jelenléte és a mész hiánya katalizálta e védőréteg létrejöttét, ami ma is aktívan védi az oszlopot. A pillér ellenállóképességét történelmi beszámolók is alátámasztják: a 18. században egy ágyúgolyó sem tudta kárt tenni benne.
Legendák, vándorlások és kulturális szerep
A vaspillér eredete legalább annyira rejtélyes, mint a szerkezete. Egy népszerű elmélet szerint a Gupta Birodalom idején, Chandragupta II (Vikramaditya) uralkodása alatt készült. A hagyomány szerint eredetileg az Udayagiri-barlangok Varah-templomában állt, Vishnu isten tiszteletére felállított győzelmi emlékként. Egykor Garuda szobra díszítette a tetejét, amely azonban az idők során elveszett.
Más kutatók, köztük Vikramjit Singh Rooprai örökségvédő, azt feltételezik, hogy Varāhamihira, a híres csillagász vásárolta meg, és számításaihoz használta. A Surya Siddhanta című műve is részletes csillagászati módszereket ír le, amelyekhez egy magas oszlop ideális eszköz lehetett. A vaspillér későbbi áthelyezését többen is magukénak tulajdonítják, köztük Anangpal királyt, illetve olyan muszlim uralkodókat, mint Iltutmish vagy Qutbuddin Aibek.
Az oszlop legendákban és művészetben is visszaköszön. Chand Bardai Prithviraj Raso című eposza szerint a pillér Sheshnag, a mitikus kígyókirály földet tartó „szöge” volt. Amikor Anangpal megpróbálta kihúzni, a vörös színű aljzatot a kígyókirály vérének vélték, és attól tartottak, hogy a Föld elpusztul. Innen eredhet Delhi népnyelvi neve is: „Dhilli”, vagyis „laza”.
A helyiek hite szerint ha valaki háttal nekidől a pillérnek és átéri a karjával, teljesül egy kívánsága – ám ma az ASI kerítéssel védi a műemléket. A szakértők szerint a vaspillér nemcsak egy ősi technológiai csoda, hanem a fenntartható anyaggyártás inspirációja is lehet. Pragya Nagar műemlékvédelmi szakértő szerint a hagyományos módszerek újraértelmezése segíthet környezetbarát fémgyártási technikák kidolgozásában.
Ez is érdekelheti:
Chand Baori, máig rejtély, hogy építették meg Indiában a lépcsős kutat
A nyitókép csak illusztráció, forrás: By Diego Delso – Own work, delso.photo, License: CC BY-SA 4.0, wikimedia
