Amikor a gyerekek szellemekről beszélnek – hátborzongató vallomások, történetek

abarrobi A sleeping little boy2

A felnőttek megosztották a legfélelmetesebb mondatokat, amiket gyerekektől hallottak – és valóban hátborzongatóak. Van abban valami különös, ahogy a gyerekek néha olyasmit mondanak, amitől megáll a levegő a szobában. Akár a fejlődő agyuk, akár valamilyen „nyitottság” az oka, a legijesztőbb kijelentések többnyire 3 és 7 éves kor között hangzanak el. Képzeld el: hajnali 3 óra, te még álmodban jársz, amikor a négyéves gyereked hangtalanul ott áll az ágyad mellett, és megszólal: „A szekrényben lakó bácsi azt üzeni, játszhatok-e vele?”

Amikor a gyerek szavai dermesztően valóságosak

A HuffPost újságírói pszichológusokat és paranormális jelenségekkel foglalkozó szakértőket kérdeztek meg, hogy kiderítsék, mi állhat ezek mögött a bizarr pillanatok mögött. Emellett valódi történeteket is gyűjtöttek olyan szülőktől, nagyszülőktől és nevelőktől, akik életre szóló élményt szereztek egy-egy „túl érett” mondat hallatán.

„Ki az a hölgy?” – kérdezte egy kétéves kislány éjjel, miután sírva ébredt. „A hölgy, aki néha itt van a szobámban.” – válaszolta. A szülők azóta éjjeli fényt használnak.

Egy másik anya arról számolt be, hogy kisfia hajnalban ébresztette: egy nedves hajú nő állt a folyosón, és nem engedte, hogy bemenjenek a konyhába. A terapeuta anya próbált racionálisan gondolkodni, de a gyerek részletes, következetes beszámolója évek múltán is nyugtalanította.

Egy család története szerint fiuk, Phoenix egyszer az udvarra mutatott: „Ki az az ember ott a medencénél, anya?” – kérdezte. Kék egyenruhát viselt, és integetett. Az édesapa elhunyt apja postásként dolgozott, mindig kék ruhában. Később egy médium is megerősítette: „Ne lepődjetek meg, ha a fiad halott embereket lát.”

Egy másik kislány így vigasztalta anyját: „Nagyi azt mondja, ne szomorkodj.” Az anya sosem mondta el senkinek, hogy gyászol – a gyerek mégis tudta.

De talán a legmeghökkentőbb történet az volt, amikor egy kisgyerek „a kék ruhás hölgyet” emlegette, aki állítólag mások álmaiban is feltűnt. Egy vendég, aki nála aludt, rémálmok közepette ébredt, majd a reggeli beszélgetésben a kislány nyugodtan megjegyezte: „Tudom. A kék ruhás hölgy mondta, hogy ott volt az álmodban.”

Pszichológia vagy valami több?

Miért látják a gyerekek azt, amit mi nem? A gyermekpszichológus Cam Caswell szerint a gyerekek agya egyszerűen még másképp működik. „A babák és kisgyermekek agya arra van hangolva, hogy mindenhol arcokat és mintákat keressen – az árnyékokban, a függöny redőiben, a plüssállatokban.” Ha tehát a gyerek integet a semminek, az valószínűleg szociális gyakorlás, nem szellemidézés.

Ezzel szemben Amanda Lieber, spirituális tanácsadó szerint a gyerekek természetes módon nyitottabbak a spirituális világra. Szerinte a játék és a képzelet „áramló állapota” az, ahol a szellemvilág is megnyilvánulhat. „A legkisebb gyerekek még nincsenek teljesen kondicionálva a társadalmi normák által, ezért nyitottabbak az ilyen élményekre” – magyarázta.

A tudomány és a spiritualitás tehát mást mond, de abban egyetértenek: a 3 és 7 év közötti kor a legintenzívebb időszak ezekre a kijelentésekre. Caswell szerint ilyenkor a gyerekek még nem tudják szétválasztani a valóságot a képzelettől. Lieber viszont úgy véli, minél fiatalabbak vagyunk, annál közelebb vagyunk az isteni világhoz – ez a kapcsolat kb. 7 éves korra halványul el, amikor a gyerekek agya érettebbé válik.

Képzeletbeli barát vagy valami több?

A statisztikák szerint a gyerekek több mint fele rendelkezik képzeletbeli baráttal 3 és 8 éves kora között. Ezek a „láthatatlan társak” olykor meglepően valóságosnak tűnnek: saját neveik vannak, kéréseket fogalmaznak meg, sőt, „üzeneteket” is közvetítenek. Caswell szerint ez egészséges fejlődési jelenség – segít a gyerekeknek a kommunikációban és az érzelmi szabályozásban.

Lieber viszont úgy gondolja, hogy egyes esetekben ezek a barátok valódi szellemek. Sok gyerek például elhunyt nagyszülőkről beszél, akiket sosem ismert, mégis pontosan leírják őket. Mások korábban ott élt személyekről számolnak be, ahol a család lakik.

Bármelyik magyarázatot is fogadjuk el, a szakértők szerint csak akkor kell aggódni, ha a gyerek fél, zaklatott, vagy azt mondja, hogy a „barátja” irányítja őt.

Mit tegyünk, ha a gyerek valami hátborzongatót mond?

A legfontosabb: ne pánikoljunk. A gyerekek rendkívül érzékenyek a felnőttek reakcióira. Ha félelmet vagy hitetlenséget mutatunk, azzal csak felerősítjük bennük az aggodalmat. Caswell azt tanácsolja, maradjunk nyugodtak, és nézzük meg együtt, mit láthatott a gyerek. „Mondd neki: ‘Nézzük meg együtt. Talán a fény vetett árnyékot.’ A jelenléted biztonságot ad, és megtanítod, hogyan dolgozza fel a számára ijesztő élményeket.”

Lieber hozzáteszi: a legtöbb „spirituális látogatás” szeretetet vagy békét közvetít, nem félelmet. A szülők akár határokat is szabhatnak – például megtaníthatják a gyereknek, hogy mondja ki: „Menj ki, nem akarlak látni!” –, ha valami zavaró élmény éri.

Akár pszichológiai, akár spirituális ok áll a háttérben, a gyerekek kijelentései emlékeztetnek arra, mennyire élénk, érzékeny és kreatív az emberi elme – különösen fiatal korban. És bár néha ijesztőek, talán éppen ezek a pillanatok mutatják meg, milyen közel van egymáshoz a valóság és a képzelet.

Ez is érdekelheti:

A 101-es szám titka: ősi bölcsességtől a modern angyalszámokig

A nyitókép csak illusztráció, forrás: Midjourney