Szakállas férfiak, ivókürtöt tartó nők, hosszú asztalok és mézsörrel teli kupák – sokan így képzelik el a viking lakomákat. A valóság azonban jóval árnyaltabb annál, mint amit a modern popkultúra és a kézműves mézsörfőzdék sugallnak. Bár a mézsör valóban fontos szimbolikus szerepet játszott a viking kori történetekben és mítoszokban, a mindennapi fogyasztása messze nem volt olyan elterjedt, mint ahogyan azt ma sokan gondolják.
A 21. században világszerte reneszánszát éli a mézsör, azaz a vízből és mézből erjesztett alkoholos ital. Az elmúlt húsz évben több száz új mézsörfőzde jelent meg, amelyek gyakran viking motívumokra építik márkájukat. Odin nevét viselő italok, hosszúhajók, hollók és csatabárdok díszítik a címkéket, sőt néhol tematikus „viking ivócsarnokok” is működnek. Ez a jelenség illeszkedik abba az elmúlt évtizedekben felerősödő kulturális irányzatba, amely újra a vikingeket állította filmek, sorozatok, videojátékok és mémek középpontjába, írja a The Conversation.
A mítoszok és az irodalom szerepe
A vikingekhez kötött mézsör-képzet egyik alapja a Beowulf, amely egy óangol nyelvű eposz, és ma a British Library őrzi egyetlen fennmaradt kéziratát. A történet a 6. század elején, Dél-Svédország és Dánia területén játszódik, tehát jóval a klasszikus viking kor előtt. Mégis olyan harcos eszményképet mutat be, amelyet később a vikingekkel azonosítottak.
A mű központi helyszínei a mézsörcsarnokok, ahol a vezetők lakomákkal és itallal jutalmazták harcosaikat hűségükért és katonai szolgálatukért. Ezek az alkalmak erősen érzelmi és szimbolikus töltettel bírtak, ezért a mézsör gyakori említése nem meglepő. Hasonlóan hangsúlyos szerepet kap az ital az északi mitológiában is, ahol Odin csarnokában, Valhöllben a csatában elesett hősök végtelen mézsört fogyasztanak, amelyet egy Heiðrún nevű kecske adományoz számukra. Egy másik ismert mítosz szerint Odin ellopja a „költészet mézsörét”, amely bölcsességet és alkotóerőt ad annak, aki iszik belőle, még ha a történet vége meglehetősen bizarr módon is alakul.
Mit ittak valójában a mindennapokban?
Mindez azonban nem bizonyítja, hogy a mézsör valóban gyakori ital lett volna Angliában vagy Skandináviában. Már az 1970-es években Christine Fell filológus rámutatott, hogy az óangol medu szó és származékai főként érzelmileg telített, költői szövegekben fordulnak elő, míg jogi iratokban vagy oklevelekben alig. Ezzel szemben az ealu, a beor vagy a win, amelyek más alkoholos italokat jelölnek, sokkal gyakrabban jelennek meg gyakorlati, hétköznapi összefüggésekben.
Egy 2007-es, a Yorki Egyetemen készült doktori kutatás ugyanerre a következtetésre jutott az óészaki források elemzésekor. A mjǫðr, vagyis a mézsör elsősorban az Edda- és skaldikus költészetben fordul elő nagy számban, míg a sagák hétköznapi világában az ale, vagyis a sör dominál. Ez arra utal, hogy a mézsör a 10. századtól íródott források idején már inkább egy idealizált, múltba révedő harcosvilág jelképe volt, nem pedig a mindennapi élet itala.
A lakomákon, és különösen a hétköznapi étkezéseknél sokkal inkább sört fogyasztottak. A mézsör korábban valóban nagy becsben állt, ám a méz ritkasága miatt drága és nehezen hozzáférhető volt Észak-Európában. A viking korban ráadásul a mediterrán bor, amelyet egyes mítoszok Odin italaként említenek, fokozatosan kiszoríthatta a mézsört az elit köreiben.
Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a vikingek soha nem ittak mézsört. Inkább arról van szó, hogy az ital elsősorban egy történetekkel teli, hősi „sosemvolt világ” szimbóluma lett. Talán éppen ezért olyan vonzó ma is, hiszen a modern mézsör-rajongók is hasonló módon, egy romantikus múltidézés részeként nyúlnak érte.
Ez is érdekelheti:
Ínyenceknek való mézféle: egyre többen veszik a fecskefű–árvacsalán vegyes mézet
A nyitókép csak illusztráció, forrás: ChatGPT
