A japán luxusrizsből csak ezer dobozzal adnak el évente, több nem készül

ahl rice 9717531 1280

Egy elegáns, fekete dobozt tart a kezében Kenichi Fujimoto japán séf, amelyre arany betűkkel ez van írva: „World’s Best Rice” – a világ legjobb rizse. A Hongkongban élő, Michelin-csillagos mesterek mellett több mint húsz év tapasztalattal rendelkező séf azonban kissé kétkedve mosolyog. „Az ilyen címkék gyakran inkább reklámfogások, mintsem a valóságot tükrözik” – mondja, miközben a konyhájában egy öntöttvas edényben lassan fő a különleges rizs, írja a CNN TRAVEL.

Ez a rizs a Kinmemai Premium, amelyet a japán Toyo Rice vállalat alkotott meg, és 2016-ban a Guinness Rekordok Könyve hivatalosan is a világ legdrágább rizsének ismerte el. De valóban méltó a címre? A CNN Fujimotót kérte fel, hogy próbálja ki.

A séf számára ez szimbolikus pillanat: „A rizs Japán lelke” – mondja. – „A jó sushi 80%-ban a rizsen múlik, és csak 20%-ban a halon.”

Csak ezer doboz készül évente

A rizs több mint 3000 éve szent alapélelmiszer Japánban. Ma mintegy 300 fajtát termesztenek rendszeresen, és évről évre újabb változatokat fejlesztenek. A japán rizsből készült ételek – például a sushi, a mochi és a sake – világszerte ismertté váltak, de a japán rizs exportja sosem érte el a várt sikert.

Ekkor lépett színre Keiji Saika, a Toyo Rice Corporation elnöke, aki ma már 91 éves. 2016-ban úgy döntött, saját kezébe veszi a japán rizs népszerűsítését. A vállalat székhelye Wakayamában található, és nemcsak rizshántoló gépeket gyárt, hanem a Kinmemai nevű, magas tápértékű rizsfajtát is árulja – a név jelentése: „Aranycsíra rizs.”

„Úgy éreztem, Japánnak meg kell mutatnia a világnak, milyen különleges a rizsünk” – mondja Saika a CNN-nek Tokióban. A kihívás az volt, hogy mindezt óriási marketingköltségek nélkül tegye. „Ekkor jött az ötlet: Guinness-rekordot kell döntenünk.”

A Kinmemai Premium 2016-ban került piacra, dobozonként 9400 jenes (akkori árfolyamon kb. 109 dollár/kg) áron – miközben az átlagos rizs 300–400 jenbe került kilónként. A vállalatvezető eleinte attól tartott, senki sem fizet majd ennyit érte, de a kereslet hamar robbanásszerűen nőtt.

A luxusrizs azóta minden évben újra megjelenik. A 2025-ös adag 10 800 jenbe, azaz nagyjából 73 dollárba kerül dobozonként, és mindössze ezer darabot gyártanak – amelyek az augusztusi megjelenés után néhány napon belül el is fogynak.

Luxus, de nem nyereség

Bár a Toyo Rice a projekt 10. évfordulójára készül, Saika hangsúlyozza: a cél soha nem a profit volt. „Ha pontosan kiszámoljuk a költségeket, valószínűleg veszteségesek vagyunk. De ez nem számít. Ez a rizs Japán presztízsét szolgálja.”

A projekt célja az volt, hogy a japán rizst világszerte ismertté tegye, és arra ösztönözze a gazdákat, hogy minőségibb fajtákat termesszenek. Saika már a ’70-es években is újító volt: ő fejlesztette ki a mosásmentes rizst, amely kevesebb vizet igényel, majd később olyan hántológépet, amely csak kilenc réteg korpát távolít el – így a rizs tápanyagdúsabb és ízesebb marad.

A Kinmemai Premium előállítása különösen bonyolult folyamat. Minden évben 4–6 díjnyertes rizsfajtát választanak ki több mint 5000 közül, a Rice Taste Appraiser Association országos versenyén. Ezeket nemcsak íz és állag alapján értékelik, hanem az enzimaktivitás szintje alapján is. „Az erős enzimműködés az élet erejét mutatja – az ilyen rizs különlegesen ízletes” – mondja Saika.

A kiválasztott rizsszemeket hónapokig pihentetik, hogy az ízek még gazdagabbá váljanak. „Az érlelés során a rizs íze teltebb lesz, és az egészségre gyakorolt hatása is javul.”

A különleges eljárás, a korlátozott mennyiség és a kézműves feldolgozás miatt a Kinmemai Premium rendkívül drága. Gyakran ajándékként vásárolják üzleti partnereknek vagy különleges alkalmakra.

A projektben részt vevő gazdákat minden évben Tokióba repítik az ünnepélyes bemutatóra. „Mindenki hatalmas büszkeséggel tekint rá” – mondja Saika. „A helyi újságokban meg is írják, ha valaki rizse bekerül a ‘World’s Best Rice’ válogatásba.”

A 2025-ös Kinmemai Premium négy rizsfajtából készült keverék: kétféle Koshihikari rizs Gifu és Nagano prefektúrából, valamint két Yudai 21 rizs, szintén ugyanonnan.

Az éhségtől a világhírig

Saika rizs iránti elhivatottsága gyerekkorára vezethető vissza. A második világháború utáni években Japánban súlyos éhínség pusztított. 1945-ben a Makurazaki tájfun tönkretette a termést, és sokan éhen haltak – még a társadalom felsőbb rétegeiben is. Saika családja csak úgy maradt életben, hogy ehető magokat gyűjtött és halakat fogott. „Ekkor értettem meg, milyen értékes a rizs” – emlékszik vissza.

Ez a tapasztalat egész életére meghatározta. A Kinmemai Premium számára nem csupán termék, hanem küldetés. Mégis, ő maga csak évente egyszer eszik belőle: „Amikor megkóstolom az aktuális évjáratot – csak egy falatot.”

A vállalat sushiéttermének séfje, Hiroshi Matsumoto szerint a rizs íze semmihez sem hasonlítható: „Annyira finom volt, hogy rögtön repetát kértem.” Ugyanakkor ő sem szolgálja fel sushiban – szerinte inkább meleg tálakhoz, hagyományos japán étkezésekhez illik.

Hongkongban a séf Nansen Lai, aki több étterem tulajdonosa, szintén megkóstolta a rizst. „Ragadósabb, mint a thai rizs, és az íze sokkal összetettebb” – mondja. „Viszont egy étterem számára túl drága lenne, és nem elég kemény a fűszeres mártásokhoz. De önmagában elképesztően finom.”

Fujimoto séf egyetért: „A japán rizstermelők nehéz helyzetben vannak. A költségek nőnek, de a rizs ára évtizedek óta változatlan. Ha nem tudnak megélni belőle, a fiatalok nem fogják továbbvinni a hagyományt.”

A jövőért dolgozik

Ma, 91 évesen Saika még mindig minden nap bejár dolgozni. „Ma épp öltönyben vagyok, de általában munkaruhában a gyárban vagyok” – mondja mosolyogva.

Egészsége titkát nem is rejtegeti: „A rizs az életem. Amíg élek, szeretnék olyan dolgokat fejleszteni, amelyek hasznosak lesznek a társadalom számára. Nem tudom, mennyi időm maradt, de minden nap számít.”

Ez is érdekelheti:

Súlyos a rizshiány Japánban, mert sok a turista?

3 élelmiszerben lehet a legtöbb mikroműanyag egy orvos szerint – Videó!

A nyitókép csak illusztráció, forrás: Image by Max Rice from Pixabay